10035

Oroszlányban Borbálán 3 szintes (pince, magas földszint, tetőtér), lakószintenként 2 szoba + nappalis, 118 m2 alapterületű összkomfortos, felújított családi ház 500 m2-es telken eladó. A ház helyiségeinek fűtése padlófűtéssel, gázzal megoldott. 2007-ben az épület külső hőszigetelést kapott, lecserélték az összes külső nyílászárót, ezen felül a földszinti fürdőszobát is teljesen felújították. Telke rendezett, gyümölcsfákkal, illetve dísznövényekkel tarkított.

A földszinti részbe belépve egy közlekedőbe juthatunk, mely gyakorlatilag egy légtérben található az étkezővel, illetve a konyhával. Ebből a helyiségből juthatunk el a nagyméretű (40m2-es) nappaliba, a két szobába, a fürdőszobába, illetve innen nyílik lépcső a tetőtérbe, és a pince szintre is. A földszinti helyiségek mind kerámia burkolatúak. Konyhájában igényes konyhabútor található, mely a kerámialapos tűzhellyel, páraelszívóval együtt a vételár részét képezi. Fürdőszobája a tetőtéri fürdőszobával egyetemben zuhanyfülkével felszerelt.

Tetőterébe a földszinti étkezőből induló fa szerkezetű lépcsőfeljárón juthatunk fel. A tetőtérben először a nappaliba jutunk, ami a szint központi helyisége. Közvetlenül innen juthatunk el a szint két lakószobájába (az utcai oldalon lévő nagyszoba 36 m2-es), illetve a fürdőszobába. A tetőtér helyiségei a nagyszoba kivételével mázas kerámia burkolatúak, a nagyszoba parkettás. Teraszára a nagyszobából nyílik kijárat.

A pince szint 3 tárolóhelyiségből, egy kazánházból, illetve egy nagy méretű garázsból/műhelyből áll.

Irányár: 25.000.000,-Ft

 

 

A képek megtekintéséhez használt Simpleviewer alkalmazáshoz JavaScript, illetve Flash Player megléte szükséges, melyek más weboldalak optimális megjelenítéséhez is hasznosak lehetnek a későbbiekben. Flash Player letöltése